BIA KUPA HORGÁSZ CSAPATVERSENY 2022. 08. 27. BIATORBÁGY, PECA TÓ
Az tavaly őszi és az ez évi, tavaszi egyesületi horgászversenyről sokunknak ismerős ez a víz, mely most egy részünkről nem tervezett versenynek adott otthont augusztus végén.
A helyi egyesület minden évben megrendezi saját, nyílt nevezésű csapatversenyét, melyen háromfős csapatok mérkőznek egymással. A csapatok sorsolás után egy helyen horgásznak és az összes általuk fogott hal súlya dönti el a helyezéseket. Életszerűbb és izgalmasabb lenne, ha a csapattagok külön szektorokban mérkőznének, de ez már szektorkijelölést, bonyolultabb sorsolást és adminisztrációt jelentene, amire itt se igény se lehetőség nincs. Ez az igazi baráti hangulatú, amolyan „pörköltfőzős” horgászverseny, ami inkább az összejövetelről, buliról szól, mintsem a kiélezett horgászatról.
Mint írtam nem terveztük be ezt a versenyt, de a nyaralás és a hosszú kihagyás után már viszketett a tenyerünk, Kovács Attila és Bánhegyi Gergő csapattársam azonnal vállalta a részvételt. Az etetőanyag limit fejenként 1kg volt, Arről azonban, hogy ez nedvesen, avagy szárazon értendő, már nem esett szó a kiírásban. Persze a saját érdekünk szerint értelmeztük a dolgot, szóval száraznak vettük az 1kg-ot, ami bekeverve kb. 3liternyi mikro pelletet, illetve esetemben még egy kevés TTX-t jelentett.
A verseny 8.00 órától 13.00 óráig tartott, előtte tíz perces etetési idővel. Itt már látszott, hogy mindenki másként értelmezte az etetőanyag limitet, illetve az etetés módját. Sajnos a verseny előtti egyeztetés, szabályismertetés elmaradt, így aztán teljes fejetlenség volt a mezőny nagy részében. A versenyre 23 csapat nevezett, ami telt házat jelentett, és ez, meg a csökkenő légnyomás meg is látszott a halak kapó kedvén. Az összfogás bizony siralmas volt a végén…

Teltház...
Nálunk szerencsére jól kezdődött a peca. A felkészülés alatt kitapogattuk a medret magunk előtt, ennek alapján kb. 45 méterre horgásztunk, csak minimális alapozó etetés mellett (3-4 etetőkosárnyi pellet került be azokkal a kisméretű method kosarakkal, melyekkel végig horgásztunk). Érdekes, hogy a horgászhelyünk mindössze 10m széles volt (országos versenyen ez minimálisan egy főnek a helye…) de ezen a rövid sávon mindegyikünk máshol találta meg azt a területet, ahol kevésbé volt iszapos a pálya. Ez mintegy 3m-t jelentett, tehát előttem ez 45m volt, Attilánál, aki balra ült tőlem már csak 42m, míg Gergőnél már csak kb. 39m. A verseny folyamán próbálkoztam partközeli pecával is, de egy árva beleúszásom sem volt, így maradt az eredeti táv. Az első kapás nálam jelentkezett rögtön az első dobásra, 4perc elteltével, az ismerős, másfél kilós ponty formájában. Ezt követően megint nálam görbült a bot, egy hasonló méretű potyka miatt, majd Attila is feliratkozott 2ponttyal az eredménylistára. Ezt követően hosszabb üresjárat következett, melyet Gergő tört meg egy jó ponttyal. Újabb várakozás után megint nálam esett egy ponty, majd Attila percei következtek, aki a verseny végéig még 3pontyot terelt szákba, ezzel a legeredményesebb volt a csapatban. A verseny lefújása után 9db hallal és kb. 13,5kg-os fogással a második helyett szereztük meg a versenyzői kategóriában (ilyen kategóriáról ugyan eredetileg nem volt szó, menet közben találták ki, de igazából már meg sem lepődtünk).

Szákban a ponty. Szép volt Gergő!

Attila és Gergő fogása
Csak érdekesség képen: sokáig vezettünk a versenyben, míg 10-11óra körül beindították a tó nyugati végében lévő levegőztetőt. Ezt követően az ott ülő 2-3 csapat közül az ügyesebbek gyorsan begyűjtöttek az arra haladó pontyok közül mintegy 20kg-t, amivel behúzták az első helyet… Lehet azt mondani, hogy savanyú a szőlő, de vagy biztosítják az egyenlő feltételeket, vagy nem beszélhetünk versenyről. A zsákba futó versenyt sem nyerheti meg olyan, akinek már nem jutott zsák…
Mindezzel együtt nagyon jól éreztük magunkat, jól szórakoztunk, ezt még a rendezési anomáliák sem befolyásolták. Köszönöm srácok!
