Tanulni mindig lehet
Az versenyév elején folyamatos jöttek a szép, dobogós
eredmények a Dinasztia támogatott csapatnál, a legutolsó két versenyen viszont
nem sikerült megtalálni a nyerő taktikát. De tanulni minden versenyen lehet, és
a következő megmérettetéseken a tanúságokat felhasználva szép eredményeket
elérni.
Az első helyszín a method országos bajnokságokról jól ismert
Lukácsházi Abért tó volt, ahol 2 csapattal is rajthoz állt a Dinasztia. A tó
sajnos nagyon messze esik tőlünk, közel három órás autóúttal lehetett eljutni a
nagyon szépen rendben tartott, Kőszeg mellett található szabadidő parkhoz. A tó
rendkívül szép halállománnyal rendelkezik, szép pontyok és amúrok lakják, de a
keszeg és kárász állománya is kiemelkedő.
A Dinasztia egyesületet egyik csapatát Tomkovics László,
Szakács Krisztián és Kovács Roland alkotta, míg a másik együttesben Bandzi
László, Kovács Attila és Körmendi János indult. Halakban nem volt hiány, minden
versenyző szépen fogott. Sajnos a helyi együttesekkel nem tudtuk felvenni a
versenyt, ez előzetes elképzelések nem minden helyen működtek, de így is szép
eredmények születtek. Az egyesületből Szakács Krisztián és Bandzi László
szerepelt a legjobban, mindketten feeder botos technikával horgászva szektor
harmadik helyet értek el. A többiek sajnos a szektorok második felébe kerültek,
de így is mindenki 15-20 kg-os fogást mérlegelt. A két csapat végül a verseny
8. és 10. helyén végzett. De a helyszín szuper volt, augusztusban visszatérünk
ismét 2 csapattal, és egy nagyon erős versenyen megpróbálunk szép eredményt
elérni.
Az Abért tó után Balmazújváros következett, ahol 45 páros
részvételével a Belügyminisztérium által is támogatott Kék Lámpás olimpián
indult 3 Dinasztiás páros. A helyszín a Sziki tó volt, egy nagyon változatos,
nádasokkal, öblökkel szabdalt horgászvíz. A rettentő hőségben megrendezett
viadalon előre borítékolható volt, hogy a nádasok, öblök árnyéka adja majd a
halat, így a sorsoláson már sok minden eldőlni látszott. Sajnos a Nagy
Tibor-Körmendi János és a Mátraházi István- Mátraházi Istvánné páros is a
teljesen nyílt szakaszra sorsolt, míg a Tomkovics László és Kovács Roland gárda
egy nagyon akados kis öbölbe került. A feeder botos versenyen Nagy Tiborék
érték el a legjobb eredményt, 100 méter feletti horgászattal sikerült 2 amúrt,
pár pontyot, és szép kárászokat zsákmányolni, így 30kg fogással a 12. helyen
végeztek. Az akadok között Tomkovicsék sok halat vesztettek, így végül szép
pontyokat fogja 20 kg-al zártak. Az elsősorban úszós felszereléssel horgászó Máthaháziék
15 kg-ig jutottak, a zsákmány döntő többségét keszegek és kárászok alkották.
Mindenki úgy érezte, az adott helyekből közel a maximumot kihozta, ami most
ehhez volt elég. A Sziki tó nagyon szép, jól halasított horgászvíz volt, de
sajnos a horgász helyek között hatalmas különbség van, és egy jó eredményhez jó
sorsolás is kellett volna.