dinasztiahe logo fekete

„1 MILLIÓ FORINT ÖSSZDÍJAZÁS TÁRGYI NYEREREMÉNYBEN!”

Tartalomjegyzék

2025 évi nyílt nevezésű versenysorozat!!!
1 millió forint összdíjazású tárgyi nyereményben, ami a hatodik verseny végén kerül összesítés után kihirdetésre.
A versenyt szabad módszer szellemében hirdetjük meg. A versenysorozat hat versenyből, négy egyéni és két páros megmérettetésből áll össze. 
A jogosultság a díjakra, hogy legalább egy versenyzőnek három versenyen részt kell vennie, amennyiben valaki több versenyen indul a sorozatban, úgy a legjobb három eredménye fog bele számítani a végső értékelésbe. A végső sorrendet a 3 legkisebb helyezési szám, pontazonosság esetén az ezeken a versenyeken fogott összsúly adja.

A versenyen elért helyezés számával megegyező pontot fog kapni minden versenyző.

A páros versenyeken elért pontszámokat egyénileg kapják a párok tagjai.

Verseny helyszíne

DINASZTIA HORGÁSZPARK

Verseny célja

Jó hangulatú napok eltöltése a vízparton, a versenyzés izgalmával fűszerezve!

Versenysorozat versenyei

1.)

Dinasztia Évindító Egyéni Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025. március 30. vasárnap)

2.)

Dinasztia Tavaszi Egyéni Feeder Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025. május 11. vasárnap)

3.)

Dinasztia Ponty és Amurfogó Páros Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025.  június 14-15. szombat-vasárnap)

4.)

Dinasztia Nyári 20 órás Páros Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025. július 12-13. szombat-vasárnap)

5.)

Dinasztia Horgászpark Jubileumi Egyéni Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025. szeptember 14. vasárnap)

6.)

Dinasztia Őszi Egyéni Feeder Horgászverseny, nyílt nevezésű (2025. szeptember 21. vasárnap)

 

 

 

 

NYEREMÉNYEK

Összesített 1. helyezett: 500.000.-Ft értékű nyeremény

  • 1db Sátor Delphin Yurta Neo ClimaControl 895.-Ft
  • 1db Yurta téli sátor takaró 71.945.-Ft
  • 2db Ágy Delphin EightLux 8 C2G 161.882.-Ft
  • 2db Delphin Classa hálózsák 44.936.-Ft
  • 1db Delphin Blokz 30+15L Hátizsák 42.840.-Ft

Mindösszesen az érték 501.498.-Ft

Összesített 2. helyezett: 300.000.-Ft értékű nyeremény

  • 1db Matrix XR36 Comp Lime Versenyláda 289.990.-Ft
  • 1db Daiwa D-Vec Hosszú Ujjú Szürke Póló XL 11.330.-Ft

Mindösszesen az érték 301.320.-Ft

Összesített 3. helyezett: 200.000.-Ft

  • 1 db Daiwa | N’Zon Feeder; 360 cm, 80gr {3 tag + 2 rezgő + tok} 49.490 Ft
  • 1 db Delphin | RIVER Trophy NXT X-TREME; 400 cm, 250 gr {3 tag + 4 rezgő + tok} 43.610 Ft
  • 1 db ORSÓ Daiwa | Ninja Match & Feeder LT; 4000-C 38.490 Ft
  • 1 db ORSÓ DAM | Quick 4 Method FD; 4000 37.990 Ft
  • 1 db BÖLCSŐ Peremes Delphin Area S-MAT Carpath 30.844 Ft

Mindösszesen az érték 200.424.-Ft (jelentős árkedvezménnyel)

Várunk szeretettel a hat versenyből álló versenysorozaton, ahol már három versenyen való részvétellel esélyed van valamelyik díjra!