Bevezető

Az első Egyesületi Horgászversenyünket 2015.10.11.-én rendeztük meg a Villantó Horgásztavon, aminek a helyszínét a horgásztársak ajánlásaiból választottunk ki.

A versenyre 28 fő jelentkezett 23 felnőtt és 5 gyermek.

Külön női kategóriát az alacsony számú jelentkezés miatt nem tudtuk indítani, ezért a hölgy versenyzők a felnőtt kategóriában a férfiakkal együtt mérték össze ügyességüket.

A versenykiírás alapján reggel hat órakor találkoztunk a helyszínen ahol meglehetősen szélsőséges idő fogadott bennünket, de ennek ellenére szinte minden versenyre nevező megérkezett.

A verseny nyolc órakor indult és öt órás megmérettetés várt mindenkire.

A versenyzők változatos módszerekkel próbáltak zsákmányhoz jutni, pl.: fenekezéssel, feederezéssel, bojlizással, de volt aki a jónak nem mondható időjárással dacolva úszós készséggel próbálkozott.

A verseny első négy órájában igazi őszi áztató eső boldogította a résztvevőket, az utolsó órában ugyan elállt az eső és a nap is kisütött, de a szél felkerekedett ami nehezítette a verseny hajráját.

A verseny után a halak lemérése következett, és míg az eredményeket összesítettük, addig a sporttársak és hozzátartozóikat Borbély Csaba szakácsunk látta vendégül egy finom bográcsgulyással és forralt borral. 
Ezt a feladatot önként vállalta el, annak ellenére, hogy nem tagja az egyesületünknek, ezért külön KÖSZÖNET neki!

Ebéd után következett az eredményhirdetés és az ünnepélyes díjátadás.

Eredmények

Gyermek kategória: 

  1. hely Bandzi Levente: 3,28 kg
  2. hely Horváth Adrián: 3,00 kg
  3. hely Oszvald Luca és Koszorú Domonkos István közösen

Felnőtt kategória: 

  1. hely Bandzi László: 23,12 kg
  2. hely Jóni János: 12,00 kg
  3. hely Papp Emil: 9,53 kg

Nagy hal kategória:

  • Papp Emil nyerte ezt a kategóriát 3,72 kg-os ponty fogással, és a díja a SIMACO Kft. Autójavító Műhely vezetője, Sziklai László felajánlásával egy 10.000.-Ft értékű szervizutalvány volt.

Az egyesület minden gyermek indulót ajándékcsomaggal jutalmazott, a helyezést elért versenyzők serleget, érmet, oklevelet és értékes ajándékot kaptak.

A kemény zord időjárás ellenére a versenyzők a verseny ideje alatt 69,3kg halat fogtak ami dicséretes. A kifogott halak ponty, tok, kárász és keszegfélékből álltak. Mindenkinek köszönjük a részvétet és a helytállást! 

GRATULÁLUNK!!

Galéria