Bevezető

Az év utolsó versenyét új helyszínen, Százhalombattán a Benta-tavak 1-es számú taván rendeztük meg október 7.-én 34 horgász nevezésével.

A versenykiíráshoz képest a meghirdetett menetrendet fél órával későbbre ütemeztük, mivel a szervezőket is csak a versenyzőkkel együtt engedték be a helyszínre.

Az ekkor szokásos sátorállításban és a horgászhelyek kijelölésben nagy segítséget nyújtottak a megjelentek, és közös csapatmunkával gyorsan elvégeztük a verseny előtti feladatokat. Az eligazítást és sorsolást követően mindenki elfoglalta a horgászhelyét és előkészült a 6 órás megmérettetésre.

Az első hangjelzés 7 óra 50 perckor az alapozó etetést jelezte, majd a második jelzés 10 perccel később a verseny kezdetét jelentette. A felnőtt versenyzők a szabályok szerint két bottal, botonként egy-egy horoggal, a gyermek versenyzők egy bottal és egy horoggal horgászhattak.

A versenyzők három, női-, gyermek- és férfi kategóriában indultak.

A csodás időjárásnak köszönhetően minden fenekező és úszós módszert kipróbálhattak a sporttársak. Az 1-es tó halállományát inkább az átlagos méretű halak jellemezték, amiből szép számmal fogtak az indulók.

A sporttársak az engedélyezett módszerek bármelyikével próbálkozhattak a kedvező időjárás tudatában, bár a lehűlő víz és a fronthatás csökkentette a halak étvágyát.

A versenypálya egyes részein intenzív halfogással, míg máshol gyenge eredménnyel büszkélkedhettek a horgászok. A hat órás megmérettetés alatt főként 1-3kg-os pontyok, amurok, tokok mellett kisebb keszegek és kárászok alkották a zsákmány összetételét.

A verseny végét 14 órakor kürt hangja jelezte és mérlegelést követően Auerbach László a verseny szervezője üstben készített bajai halászlével látott vendégül mindenkit.
Az ebédet követően az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás következett.

Eredmények

Gyermek kategória:
1. helyEhmann Luca Csenge1,85 kg
2. helyElekes Zsolt0,89 kg
3. helyH. Kovács Ábel0,62 kg
Női kategória:
1. helyBene Vivien4,97 kg
2. helyKrempa Nikoletta3,17 kg
3. helyMercz Imréné0,88 kg
Férfi kategória:
1. helyBandzi László34,86 kg
2. helySzijj Norbert12,01 kg
3. helyLutor Tamás11,16 kg

A helyezést elért versenyzők az Egyesülettől serleget, érmet és oklevelet kaptak elismerésül, ami mellé értékes ajándékok társultak.

A verseny jó hangulatban telt, és a résztvevők 119,64 kg-os összfogást értek el.

Az egyesület vezetője köszönetet mondott az idei versenyek megszervezésében és lebonyolításában segítséget nyújtó sporttársaknak, név szerint: Kiss Teréznek, Krempa Nikolettának, Auerbach Lászlónak és Családjának, Fekete Andrásnak, Andrási Gyulának, Balogh Györgynek és Bódi Józsefnek.

Mindenkinek köszönjük a részvételt és a helytállást! GRATULÁLUNK!

Válogató utolsó fordulójának eredménye:Fogott mennyiség:Pontszám:
Bandzi László34,86 Kg10
Szijj Norbert12,01 Kg9
Lutor Tamás11,16 Kg8
Jóni János9,24 Kg7
Kiss Imre8,85 Kg6
Kovács Attila7,22 Kg5
Szabó István5,75 Kg4
Bene Vivien4,97 Kg3
Varga István3,95 Kg2
Pozsár Attila3,67 Kg1

Galéria