Bevezető
Az idei első egyesületi versenyt új helyszínen, a Délpesti Horgászegyesület taván rendeztük meg 2018 május 13.-án.
A résztvevőknek három hetük volt a nevezésre, és 31 sporttárs jelentkezett három hölgy, hét gyermek és huszonegy férfi, így a kiírás alapján mind a három kategória külön díjazásra került.
A verseny reggelén csodás idő várt minket. A versenykiírás szerint hat óráig megtörtént a horgászok regisztrálása, és utána megkezdődött az eligazítás és a horgászhelyek kisorsolása, elfoglalása. Tíz perces alapozó etetés után hét órakor kezdődött el a megmérettetés.
A verseny ideje alatt kellemes, csapadékmentes idő volt, így mindenki előzetesen kigondolt stratégiát alkalmazhatta. Úszós, fenekező és rakós módszerekkel egyaránt fogták a halakat a sporttársak. A verseny első felében jól látszott a fogásokból, hogy nem a nagy halakról szól a verseny. A bányató jellegzetessége miatt szinte mindenhol a partközelben mély vízzel találkozhattak az indulók, így közelről és távolabbról egyaránt lehetett zsákmányt ejteni. A versenyen a 2-3 kg-os hal már nagynak számított, mivel a sűrűbb kapásokat a 20cm körüli retúr pontyok jelentették. A hatórás verseny alatt főként kisebb pontyot, tokot, kárászt, küszt és néhány keszeget zsákmányoltak a versenyzők.
A verseny végét a 13 órakor elhangzott kűrtjelzés jelentette, ezt követően megtörtént a végső mérlegelés is. Míg a vezetőség kiértékelték az eredményeket, addig a rendezvény szervezője Auerbach László vendégül látott minden spottársat és hozzátartozót egy üstben készített babgulyással, amit a helyszínen készített el. Az ebéd finomnak bizonyult, köszönet Lászlónak és családjának az áldozatos munkáért.
Az ebéd elfogyasztása után megkezdődött az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás.
Eredmények
Gyermek kategória: | ||
1. hely | Bandzi Levente | 5,77 kg |
2. hely | Szabó András | 4,45 kg |
3. hely | Koszorú Boldizsár | 3,07 kg |
Női kategória: | ||
1. hely | Bene Vivien | 3,49 kg |
2. hely | Törökné Wédel Ágnes | 2,18 kg |
3. hely | Krempa Nikoletta | 0,83 kg |
Férfi kategória: | ||
1. hely | Nagy Jenő | 25,77 kg |
2. hely | Lutor Tamás | 17,08 kg |
3. hely | Bandzi László | 15,20 kg |
Az egyesület minden gyermek indulót ajándékcsomaggal jutalmazott, a helyezést elért versenyzők serleget, érmet, oklevelet és értékes ajándékot vagy vásárlási utalványt kaptak. Ezen a kellemes tavaszi vasárnapon a verseny összfogása 155,48kg volt, zömében apróbb halak voltak jellemzők, így inkább a kifogott darabszámmal értek el kiemelkedő teljesítményt a versenyzők. Érdekességképpen, volt olyan mérlegelés ahol 14 ponty súlya nem haladta meg a 6kg-ot.
Válogató első fordulójának eredménye: | Fogott mennyiség: | Pontszám: |
1. helyezett Nagy Jenő | 25,77 Kg | 10 |
2. helyezett Lutor Tamás | 17,08 Kg | 9 |
3. helyezett Bandzi László | 15,20 Kg | 8 |
4. helyezett Kiss Imre | 13,50 Kg | 7 |
5. helyezett Ruzicska György | 12,87 Kg | 6 |
6. helyezett Papp Emil | 12,16 Kg | 5 |
7. helyezett Kovács Attila | 11,86 Kg | 4 |
8. helyezett Bukta Gábor | 4,93 Kg | 3 |
9. helyezett Szabó Bence | 4,08 Kg | 2 |
10. helyezett Szabó István | 3,98 Kg | 1 |
Mindenkinek köszönjük a részvételt és a helytállást! GRATULÁLUNK!!