Bevezető
Egyesületünk második alkalommal szervezett éjszakai páros versenyt, amit a Malév-Dabas Horgász Egyesület taván rendeztük meg.
A helyszín ismerős lehetett az indulóknak, mert két éve ezen a gyönyörű környezetben elhelyezkedő 23 hektáros tavon rendeztünk már éjszakai versenyt.
A versenyre 13 páros horgász nevezett, amit tetszőlegesen gyermekek, hölgyek és férfiak vegyesen alkothattak. A versenypálya a tónak a halőrháztól legtávolabbi részén lett kialakítva, kényelmes távolságra egymástól.
2019. július 20.-án szombaton 17 óra 30 perckor kezdődött a regisztráció. A horgászhelyek kisorsolását követően mindenki birtokba vette a horgászhelyét, és előkészült a versenyre.
A verseny 19 órakor kezdődött kürtjelzésre és minden páros intenzív etetéssel próbálta magához csalogatni a halakat. A tó halállománya főként ponty, kárász, keszegek de amur és harcsa is előfordulhat a horgászok zsákmányaként.
A szélcsendes időnek köszönhetően mindenki a kedvelt horgászmódszerét próbára tehette, és horgászboltot idéző csali választékkal kedveskedtek a versenyzők a halaknak. A verseny kezdetén kevés halfogásról számolhattunk be, de késő este intenzív kapások vették kezdetét ami főként kisebb ponty, keszeg és kárász volt. Az éjszaka csendesen telt, bár egy-két álláson szinte folyamatosan érkeztek a halak. A kötelező mérlegelésre éjfélkor került sor, több helyen volt a haltartóban hal bőven. A pirkadat közeledtével szinte minden páros horgász egy utolsó hajrával zárta a versenyt ami befolyásolta a végeredményt is. Sajnos nagy termetű halak fogásáról nem tudunk beszámolni, de kisebb súlyú halakból mennyiséget tudtak fogni a versenyzők.
A verseny vasárnap reggel 5 órakor véget ért, a halak mérlegelését követően az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás következett. A verseny jó időjárás mellett kiváló hangulatban telt el és mindenki megfáradva hagyta el ezt a szép helyet.
Eredmények
Páros kategória: | ||
1.hely | Nagy Jenő és Nagy Tibor | 28,28 Kg |
2.hely | Ruzicska György és Varga István | 14,79 Kg |
3.hely | Kovács Attila és Kovács Ádám Attila | 9,05 Kg |
A helyezést elérő párok az Egyesülettől serlegeket, érmeket és okleveleket kaptak elismerésül, ami mellé vásárlási utalványok társultak.
A második éjszakai páros horgászverseny a kevesebb induló ellenére jó hangulatban telt. Az összfogás sajnos nem lett kiemelkedő (71,22kg), de köszönet mindazoknak akik részt vettek és küzdöttek az eredmények eléréséhez.
Köszönet mindenkinek, aki a szervezésben és lebonyolításban segített.
Gratulálunk mindenkinek az elért eredményhez, és köszönjük a részvételt!
Válogató második fordulójának eredménye: | Fogott mennyiség: | Pontszám: |
Nagy Jenő & Nagy Tibor | 28,48 Kg | 10 |
Ruzicska György & Varga István | 14,79 Kg | 9 |
Kovács Attila & Kovács Ádám Attila | 9,05 Kg | 8 |
Nagy Zsanett & Szűcs András Dávid | 8,43 Kg | 7 |
Szijj Norbert & Dombovári Ádám | 5,35 Kg | 6 |
Pozsár Attila & Varkucs Róbert | 3,59 Kg | 5 |
Fekete András & Krempa Nikoletta | 1,73 Kg | 4 |