Bevezető
A második horgászversenyünket 2020.augusztus 29-30.-án rendeztük meg a sokak számára ismert Délpesti Horgászegyesület taván, ahol 17 páros nevezett a nevezők között vannak hölgyek,férfiak, az egyesület által támogatott versenyzők és nem utolsó sorban a gyermekek, akik közül 1 páros gyermek csapat összeméri a tudását a nagyokkal.
A mai verseny rendhagyónak mondható mivel az eddigiektől eltérően halelviteli lehetőség mellett lehet horgászni, mivel itt nincs éjszakai sportjegy ezért halelviteli jegyet fizetünk meg.
Ezért aki haza kívánja vinni a kifogott halat, azt külön szákba kell gyűjteni és a mérlegelésnél mérjük le.
2020.augusztus 29.-én szombaton 17:30 kor megkezdődött a regisztráció. Utána a sorsolás a megszokott módon zajlott le, az eligazítás után mindenki elfoglalhatta a horgászhelyét, a verseny ideje alatt minden csapat egyenlő feltételekkel indult összesen 4 bottal botonként 1horoggal lehetett horgászni, csapaton belül megengedett a pihenés. 🙂
A verseny 19 órakor kezdődött kürtjelzésre és minden páros intenzív etetéssel próbálta magához csalogatni a halakat. A tó halállománya főként ponty, kárász, keszegek de amurt is lehet fogni szép számban.
A szép csendes időnek köszönhetően mindenki a kedvelt horgászmódszerét próbára tehette. A verseny kezdete gyengén kezdődött, de később szépen kezdtek beérni az etetések ezért intenzív kapások vették kezdetét ami főként kisebb ponty, keszeg és kárász volt. Az éjszaka csendesen telt, bár egy-két álláson szinte folyamatosan érkeztek a halak. Sajnos nagy termetű halak fogásáról nem tudunk beszámolni, de kisebb súlyú halakból mennyiséget tudtak fogni a versenyzők.
A verseny vasárnap reggel 5 órakor ért véget a halak mérlegelése után megkezdődött az eredményhirdetés.
Eredmények
Páros kategória:
1. hely | Lutor Tamás és Szijj Dávid | 37,24 Kg |
2. hely | Nagy Zsanett és Szűcs András Dávid | 27,03 Kg |
3. hely | Nagy Tibor és Nagy Jenő | 18,41 Kg |
A helyezést elérő párok az Egyesülettől serlegeket, érmeket és okleveleket kaptak elismerésül, ami mellé ajándék vásárlási utalványok is társultak.
Az összfogás nem volt kiemelkedő, de szép eredmények születtek (137,28kg), de köszönet mindazoknak akik részt vettek és küzdöttek az eredmények eléréséhez.
Köszönet mindenkinek, aki a szervezésben és lebonyolításban segített.
Gratulálunk mindenkinek az elért eredményhez, és köszönjük a részvételt!