Július elején ismét nagy megmérettetés várt a Dinasztia Horgászegyesület támogatott versenyzőire, a Magyar Országos Horgászszövetség által rendezett Method Feeder Országos Bajnokság hantosi elődöntőjére nevezett Kovács Attila, Bandzi László, Bánhegyi Gergely, Malecz Ferenc és Körmendi János.

A Hantosi versenypályán 30 versenyző, 3 szektorban mérte össze tudását, és küzdött a továbbjutást jelentő első hat helyért. A sorozatot egy kötelező edzés nyitotta, ahol előre kisorsolt rajthelyen kellett végig horgászni a napot, majd 3 versenynapon keresztül kellett helytállni a közel 35 fokos hőségben az indulóknak.
A tavat az egy évvel ezelőtti OB alkalmával már kezdték megismerni a Dinasztia versenyzői, bár a tavalyi körülmények jelentősen eltértek az idén júliusitól, közel 70-80 cm hiányzott a tavalyi vízálláshoz képest, így egészen eltérő taktikát kellett alkalmazni az eredményes horgászathoz a B és a C szektorban.

Az első versenynap kora reggeli sorsolással kezdődött, ahol mindenki kihúzta, melyik nap melyik szektorban fog horgászni. Az esélyek kiegyenlítése érdekében minden horgász, minden nap másik szektorban kapott besorolást. A nyitó napon a sorsolás igazán csak Bánhegyi Gergőnek kedvezett, aki szépen meg is oldotta a B2-es horgászhelyet, és több mint 30 kiló halat zsákmányolva a szektorának második helyén végzett. Az A szektorban, a nagyhalas részen Bandzi László és Malecz Ferenc is 50 kg-os fogás fölé jutott, élvezetes napot tudhatott maga mögött. A B szektor második felében, és a C szektorban minden halért nagyon meg kellett küzdeni, Körmendi János és Kovács Attila fogását is főként kisebb pontyok és kárászok adták.
Az esti taktikai értekezlet és a finom bográcsban készült slambuc után a második napon Bandzi László sorsolt jónak vált helyre, és a B1-es stégről 31 kilós eredménnyel a szektor 3. helyére futott be. A B szektor első helyei a nagyobb halak megfogásáról szóltak, ezen a részen szép eredmények születtek, viszont a hátsó helyeken ülő Kovács Attila, Körmendi János, Bánhegyi Gergely és Malecz Ferenc ezen a napon is a kisebb halakkal próbált meg előre jutni, nekik meg kellett elégedni a 8-13 kilogramm közötti zsákmánnyal, és a magasabb szektor pontokkal.


Természetesen a közös szálláson az esti bográcsolás sem maradhatott el, a tapasztalatok átbeszélése mellett finom juhászpörkölttel zárták a napot a kánikulától és a horgászattól alaposan elfáradt horgászok. Az utolsó napon az A nagyhalas szektorban Kovács Attilának és Körmendi Jánosnak jutott élmény horgászatra lehetőség, szép eredményt elérve mindketten 55 kg-os fogási súly fölé jutottak. Nehezebb dolga volt Bánhegyi Gergőnek, de nála is komoly zsákmányt, közel 40 kilót mutatott a mérleg nyelve. A B és a C szektorban is a végére volt a jobb halfogás, talán a feltámadó szél miatt szebb halak is horogra akadtak, így Malecz Ferenc és Bandzi László is szépen közel 20 kilogrammal zárt.


A 3 versenynap után ugyan a továbbjutást senkinek sem sikerült elérni, de így is szép eredményeket ért el az 5 fős Dinasztia különítmény a nagyon erős mezőnyben. Nagyon sok értékes tapasztalattal és sok szép közös emlékkel gazdagodtak a csapattagok. Ami ebben az évben nem sikerült, azt jövőre ismét meg fogják próbálni a versenyzők, tovább jutni a method OB elődöntőjéből. De előtte még szeptember végén újabb erőpróba vár az 5 támogatott horgászra, a Method Feeder csapat országos bajnokságon, Szegeden fogják képviselni a Dinasztia Horgászegyesületet.
