A Horgászatot Kedvelők Ligája 2024. évi DOVIT országos bajnokságának versenysorozatában május
elején az Adácsi Horgásztavon kerül megrendezésre a sorozat második fordulója. A paksi csapat és
egyéni győzelem után ezúttal nem ment annyira jól a csapatnak, Dinasztia szép fogással, a negyedik
helyen végzett.

A versenyre háromfős csapatok nevezhettek, így a Dinasztiát Tomkovics László, Nagy Tibor és Kovács
Roland képviselte. Az adácsi tó szép kárász és ponty állományából ezúttal is komoly zsákmányok
születtek, 20 kg felett volt a versenyzők átlag fogása. Az A szektorban Tomkovics László 12 kg-os
fogással a 4. helyen végzett. A B szektorban Kovács Roland 22 kilóval szintén a negyedik lett. A C
szektorban Nagy Tibor 20 kg-al a szektor 3. helyezését csípte meg.

A versenyen végül a negyedik helyezés jutott a Dinasztia csapatának. Következő forduló május végén
a Szolnoki Alcsi Tiszaágon lesz, ahol páros versenyen kell majd bizonyítani.

-Körmendi János