Kezdés

A nyár folyamán többször felmerült a csapattársakkal való beszélgetés során, hogy indulni kellene valamilyen nagyobb volumenű csapatversenyen. Az országos csapatbajnokságok jellemzően több fordulósak, ráadásul a távolság is komoly tényező, nem beszélve a szállásköltségről… Október folyamán került megrendezésre a Promix által támogatott 4-fős csapatverseny a Feeder Adventures rendezésében a Majosligeti horgásztavon. A verseny nagyon népszerű volt, az utolsók között sikerült rá benevezni, úgy hogy nem is volt meg a teljes csapat. Eredetileg Bánhegyi Gergely, Kovács Attila, Paragh István és jómagam képviseltük volna a Dinasztia Horgászegyesületet, de sajnos Attilának nem sikerült a szombati munkanapon elszabadulnia, így végül Papp Emil barátunk ugrott be helyette.

Verseny

A helyszín sokaknak ismerős lehet a tavaly nyári, éjszakai versenyről, ahol szép fogások születtek. A verseny az országos method feeder szabályzat szerint került kiírásra, a versenyzők külön szektorokban, önállóan horgásztak és az összesített eredményüket vették alapul a végső sorrend megállapításához: A szektor elsők 1 pontot, a második helyezettek 2 pontot kaptak és így tovább. A végén a legkevesebb pontot szerző csapat lesz az első. A versenyre végül 20 csapat, azaz 80 horgász nevezett, akik a tó két hosszú oldalán 4-4 tíz fő horgásztak.

2

A sorsolásnál nagyjából szerencsések voltunk, kivéve Emilt, akinek a pálya végén, a keskeny részen az utolsó állás jutott. A székek általában jól szerepelnek a versenyeken, de ez itt és most nem adott halat sajnos. Mi hárman, Geri, István és én a pálya másik oldalán, kb. a tó közepén kaptunk helyet. A sok-sok horgász, és az erős szél miatt szinte mindenki a benti távokon kezdte a horgászatot, a lehűlt víz miatt már viszonylag kisebb alapozó etetés után. Kinél gyorsabban, kinél lassabban épült fel a peca (nálam inkább később), de előbb-utóbb már mindenki húzta a falat. Az erős szél miatt én 72 méterre alakítottam ki egy etetést, amit még viszonylag pontosan meg tudtam horgászni, míg 45 méteren a verseny második felében próbáltam halat fogni. A benti táv lassan indul, de utána viszonylag jó ütemben adta a halat, de sajnos csak rövid ideig. Ekkor rápróbáltam a kinti távra, ami több dobásból mindössze két kapást, abból pedig egyetlen halat adott. Így aztán vissza a benti távra, de sajnos a halak fokozaton húzódtak beljebb és beljebb, az erős szembe szél miatt nem tudtam stabilan meghorgászni a 80+ méteres távolságot (az előzetes pecák alapján csak 390-es és 360-as botokat vittem magammal). Sajnos a végére megállt nálam a tudomány, az utolsó órában mindössze egyetlen halat sikerült fognom. A mérlegelésnél valamivel több, mint 23 kg-ot mértek nálam, de mivel az első szákot túlpakoltam, levontak 60 dkg-ot (20 kg volt a száklimit…). A végelszámolásnál nagyon hiányzott ez a 60 dkg, csak az 5. lettem… István egy szép hármast horgászott, míg Geri a szektor hetedik helyén végzett. Mint írtam, sajnos Emilt elkerülték a halak, így ő tíz pontot gyűjtött, de mentségére szóljon, hogy a mellette ülők sem brillíroztak, csak a szektoruk másik végén fogtak. Végül 25 ponttal a 13. helyet sikerült elcsípni több (világbajnoki helyezetteket is felvonultató), gyári csapat között (pl. pontegyenlőséggel, nagyobb fogott súllyal végeztünk az ATOMIX csapat előtt).

Zárás

Mindent összevetve nem voltunk rosszak, némi szerencsével az előkelő, első tízben is ott lehettünk volna. A közös edzések és a verseny folyamán úgy gondolom jó munkát végeztünk, és ez a hozzáállás alapja lehet egy országos csapatbajnokságon történő indulásnak is a jövőben. Mindenesetre megbeszéltük, hogy több hasonló versenyen szeretnénk indulni. Szeretnénk ezúton is megköszönni a Dinasztia HE vezetőségének a soron kívüli támogatást, ami nagyban megkönnyítette a versenyen történő indulást.

Feeder Adventures Method Stars versenysorozat

Ezt a versenyt még év végén írták ki 4 fordulóra, amiből egy (a legrosszabb eredmény) elhagyható. Az utóbbi években egyre magasabb színvonal jellemezte ezt a versenysorozatot, így ebben az évben szerettem volna kipróbálni magam itt is. A nevéből adódóan az országos method szabályzat szerint kerül megrendezésre, az első forduló még március folyamán, a Törökbálinti horgásztavon volt. Rendkívül hideg, kellemetlen időben, egy „kevés halas” versenyen sikerült szektor második helyezést elérnem. Ezen a versenyen is a lehető legkevesebb pontot szerezve lehet nyerni, így a két pontom bíztató volt a továbbiakra nézve, és meg is ígértem a részletes beszámolót. Sajnos a következő, májusi fordulón nem tudtam részt venni, ezt követően pedig törölték a további fordulókat, mivel a 6-7 vezető versenyző kivételével nem volt érdeklődő.

Adventures Kupa 2022. november 6. Palotavárosi felső Tó

Ez a verseny az előbbi, Promix csapaverseny után került megrendezésre 59 versenyző részvételével, ahol Paragh István, Körmendi János és jómagam egyénileg indultunk. Természetesen hoztuk a formánkat, mindhárman ugyanabba a szektorba sorsoltunk, így egymással is megvívhattunk…. Egy meglehetősen jó hangulatú, halas versenyt tudhatunk magunk mögött, ahol János a szektor negyedik, István az ötödik, míg én a hatodik helyen végeztem (mondhatnám, hogy megbeszéltük, de nem…). János és István között alig 20 dkg különbség volt, míg én 3 kg-mal maradtam el Istvántól. Az összetett állása következőképpen alakult: Körmendi János 21. Paragh István 27. Bandzi László 33.