Verseny kezdete

Nagy izgalommal várták a versenyzők a Dinasztia Horgászegyesület által meghirdetett nyílt nevezésű versenysorozat második eseményét, ami egy 20 órás páros küzdelmet jelentett a mai napon. A versenyzők jelentős része már a találkozó előtt megérkezett reggel, így a regisztrációt követően idő előtt el tudtuk kezdeni az eligazítást és a horgászhelyek kisorsolását. 13 páros nevezett a mai megmérettetésre, akik között egy ifjú horgász is képviselte a korosztályát. A horgászhelyeket a több mint 10 hektáros bányató versenypályáján és a vele szembe lévő oldalon jelöltük ki, így két szektorban tudtak horgászni a két fős csapatok.

Kezdődik a verseny

A felkészülési idő elteltével, 9 órakor az első hangjelzésre megkezdődött a verseny, és a csapatok intenzív etetéssel próbáltak meg különböző távolságra alapozni, hogy minél hatékonyabb legyen a horgászat. Nekünk szervezőknek pici aggodalmat okozott a nyárfa virágzás, ami a napokban erősödött fel, de látszólag a halak étvágyát egyáltalán nem befolyásolta, hisz számos csapat már a kezdést követően több zsákmánnyal is büszkélkedhetett. Szerencsénkre ragyogó idő fogatta a versenyzőket ezen a napon, szélcsend volt és a hőmérséklet napközben elérte a 30C fokot. Mérlegelés szinte folyamatos volt a versenyen, hamar több horgásznál megteltek a pontyzsákok a 4 kg feletti halakkal. Később a versenyszákokhoz is érkeztünk mérlegelni, és szépen gyarapodtak a súlyok a mérlegelő papirokon. Voltak időszakok, mikor a versenyzőknek taktikát kellett váltani, mivel az addig halat adó távolság vagy csali már nem igazán működött. Az elhúzódó hűvös tavasz miatt a tó amur állománya most kezd igazán ébredezni, és számtalan példány fogásával büszkélkedhettek a csapatok. Estére az egyesület alelnöke Niki egy finom vacsorával kedveskedett a versenyzőknek, amit a horgászhelyeken tálaltunk. A verseny végig izgalmas és kiélezett volt, az éjszakai horgászat sok horgásznak további zsákmányokat hozott, így csak a végső mérlegelésnél körvonalazódott a végeredmény.

Verseny vége
A 20 óra alatt a horgászoknak 517 db halat sikerült zsákmányolni, ami között volt ponty, amur, kárász, dévér, szélhajtó küsz és még egy közel 3kg-os fogas süllő is. A tó számtalan 10kg feletti halai most nem kerültek horogra, de így is gyönyörű összfogást értek el a részvevők ami 1267,52 kg. A verseny jó hangulatban telt, mindenki nagyot pecázott! Mind a versenyzőknek, mind a szervezőknek kihívás volt ez a hosszú verseny, gratulálunk mindenkinek az elért eredményekhez!
Köszönet a szponzoroknak:
- MOSS.SK-nak a Delphin termékek felajánlásáért
- Dinasztia Horgászüzlet támogatásáért

Eredmények kilogramm
Legnagyobb hal: 9,74 Kg Kovács László
- helyezett Nagy Balázs és Nagy Ákos 238,21 Kg
- helyezett Bánhegyi Gergely és Kovács Attila 168,13 Kg
- helyezett Bandzi László és Malecz Ferenc 165,85 Kg
- helyezett Ballabás László és Kovács László 156,85 Kg
- helyezett Bajnóczki Zoltán és Király Gábor 137,00 Kg
- helyezett Ballabás Richárd és Ballabás András 121,62
- helyezett Bercu András és Dora István 88,39 Kg
- helyezett Ruzicska György és Szabó István 74,61 Kg
- helyezett Németh Gábor és Marton Zsigmond 49,94 Kg
- helyezett Bodzai László és Szoboszlai Ferenc 24,44 Kg
- helyezett Babai Richárd és Csibrán Krisztián 23,31 Kg
- helyezett Nagy Tibor és Nagy Jenő 14,74 Kg
- helyezett Erdei Imre és Erdei Dávid 4,43 Kg

Eredmények darabszám
- Nagy Balázs – 42db
- Nagy Ákos – 44db
- Bánhegyi Gergely – 39db
- Malecz Ferenc – 38db
- Ballabás András – 36db
- Király Zsolt – 28db
- Nagy Tibor – 27db
- Ballabás László – 25db
- Kovács László – 25db
- Kovács Attila – 25db
- Bandzi László – 25db
- Ballabás Richárd – 24db
- Bercu András – 24db
- Bajnóczki Zoltán – 18db
- Dora István – 15db
- Németh Gábor – 15db
- Marton Zsigmond – 15db
- Szabó István – 13db
- Ruzicska György – 12db
- Bodzai László – 10db
- Babai Richárd – 8db
- Szoboszlai Ferenc – 5db
- Nagy Jenő – 1db
- Erdei Imre – 1db
- Erdei Dávid – 1db
- Csibrán Krisztián – 1db
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Szerző: Arácsi Viktor