2025. augusztus 31. és szeptember 06. között került megrendezésre a 36. Rendészeti Horgász Európa Kupa Olaszországban, az Ostiglia (Mantova) mellett található Canal-Bianco csatornán, melyen a magyar Dovit Dinasztia csapatában a Dinasztia Horgászegyesület 4 versenyzője is szerepelt. A nagy nemzetközi viadal szép Dinasztia sikert hozott, a 19 résztvevő csapat közül együttesünk az előkelő 5. helyen végzett.
Az idei évben, az előzőekben megkezdett hagyományokat folytatva, a Dovit Dinasztia Team ismét indult a rendészeti Európa Kupán. A csapat tagjai Bognár János, Kovács Roland, Tomkovics László, Körmendi János és Nagy Tibor. Az edzések hétfőtől csütörtökig tartottak, a gyorsan folyó vízben, rengeteg hordalék között nagyon nehéz volt horogra csábítani a halakat. Úszós módszerrel rakós bottal és bolognai bottal belső távokon lehetett keresni a halat, míg láb alatt termetes csatorna harcsákat vagy apró sneciket lehetett fogni. Feeder bottal az 5 métertől a túlsó part előtt szakaszig mindent érdemes lehetett vallatni, soha nem lehetett tudni, hol sikerül éppen halat fogni.
Az első úszós pénteki versenynapra eldőlt, három utat lehet követni. Kockázatot vállalva várni a beeső harcsákat a parthoz közel, 9-11 méteren megpróbálni keszegeket fogni, illetve snecivel biztos kilókat gyűjteni. Sajnos a sorsolás nagyon nem jól alakult, mindkét versenynapra szektor belső helyeket kaptunk döntő többségében, ami a folyóvízen , egymástól távol eső szektorokban nagyon nagy hátrányt jelentett.
Az úszós napon a csapat közepesen teljesített, Kovács Roland „A” 9 pont, Bognár János „B” 18 pont, Körmendi János „C” 13 pont, TomkovicsLászló „D” 11 pont, Nagy Tibor „E” 11 pont. Az eredmény lehetett volna jobb is, ha mindenki betartja a csapatvezető utasítását, de nehéz azt tenni, ha melletted fogják a nagyobb halakat.
Másnapra – feeder – még nagyobb elszántsággal állt ki a csapat Ez meg is látszott az eredményünkön a nap végén. Kovács Roland „A” 5 pont, Bognár János „B” 14 pont, Körmendi János „C” 14 pont, TomkovicsLászló „D” 8 pont, Nagy Tibor „E” 3 pont. A napi körbeverések miatt azen a napon a napi sorrendben a 2. helyezett lett a csapat!
Sajnos a két nap összesítésében 105 pontunk lett és ezzel a csapat a regionális mezőnyben az 5. helyen végzett. Ez egy kiváló teljesítmény, de kis sorsolás szerencsével, és tudatosabb horgászattal a dobogó második foka is elérhető lett volna a Dovit Dinasztia csapat számára!
– 7 csapatot tudtunk maguk mögött tartani.
A legjobb 50 egyéni versenyző között 3 csapattagunk, Nagy Tibor, Kovács Roland és Tomkovics László is kapott ajándékot:
Végül ezúton is szeretném tisztelettel megköszönni támogatóinknak a részükről nyújtott kiemelkedő mértékű segítséget, hiszen nélkülük a kijutásunk is bizonytalanná válna.









