Bevezetés
A tavalyi év csapatversenyein rengeteget tanultunk csapattársaimmal, Bánhegyi Gergellyel, Kovács Attilával illetve Körmendi Jánossal, valamint nagyon jó emlékekkel gazdagodhattunk. Meg is fogadtuk, hogy a jövőben igyekszünk több hasonló megmérettetésen elindulni. A tavalyi szezon egyik legnagyobb ilyen versenye az Energofish 3fős, több fordulóban megrendezett csapatversenye volt. Egyértelmű volt, hogy idén is belevágunk ebbe a nagyszabású, profi versenyzőket felvonultató bajnokságba. A kiírás szerint négy fordulóban versenyeznek, a háromfős csapatok, változó helyszíneken (Palotaváros, Majosliget, Törökbálint illetve a Maconkai víztározó), mindig más-más szektorba sorsolva. Az egyéni eredmények összeadódnak, és ebből alakul ki a csapatok sorrendje. A lebonyolítás az országos method feeder versenyszabályzat szerint történik.
Versenynap
Az első fordulóra március 3-án került sor a Székesfehérváron található, palotavárosi Felső tavon. A 60fős mezőny, 6db tízfős szektorba lett elosztva. Azt tartom, hogy egy verseny rangját az ott elinduló versenyzők adják… Ennek alapján itt nem lehet ok panaszra, a tavalyi method ob döntőjének jó része, az ország legjobbjai voltak itt! A csapattagok egymás között eldönthették, ki, melyik szektorba szeretne sorsolni. Attila és Gergely a pálya kevésbé halas részét, az „F” illetve „E” szektort választotta, nekem a több halat tartogató, középső pályaszakasz, az „B” szektor jutott. Sajnos a sorsolásom nem sikerült a legjobban, a szektor szélét, a 7-es helyet kaptam. A halasabb részek általában a 10 feletti helyek, most is innen kerültek ki a nagyobb fogások.
A verseny jól indult számomra, az első dobásból sikerült halat fognom, majd kisebb-nagyobb kivárásokkal, de folyamatosan jöttek a halak. Sajnos dél körül leállt az addig jól működő kb. 60méteres táv, egyre nehezebb lett kapást elérni. Elhagytam a benti etetést, és 36méteren próbálkoztam tovább. Ez nagyon lassan épült fel, legalább egy órát elvesztettem, míg beérett az etetés. Ezután több pontyot is sikerült fognom innen, de sajnos csak kisebb egyedeket, míg a szektor belső fele elhúzott. A mérlegelésnél 26,5kg-ot mértek nálam, ami a szektor 8. helyére volt elég, a másik végén 68kg-ot is mértek. Attila és Gergő jobban teljesítettek a maguk szektorában, a 6. illetve 5. helyeket szerezték meg, így a Dinasztia csapat 86.715gram összfogással, 19ponttal a 13. helyen végzett.
Következő forduló
A következő forduló május 26-án a majosligeti tavon kerül megrendezésre, itt igyekszünk javítani az eredményen. Jó lenne az első tízben végezni, ami abszolút reális elvárás részünkről.
Bandzi László