Ez előző évekhez hasonlóan ebben az évben is indultam az egyéni IX. Freestyle Method Feeder Országos Bajnokságon és a III. Freestyle Rakós botos magyar bajnokságon is. Mindkét versenyen jó horgászatban volt részem, a döntőbe jutás sajnos nem sikerült, de ismét sokat tanultam a két viadalon.
Sajnos munkahelyi elfoglaltságaim miatt mindkét Országos Bajnokságot a nyári időszakra kellett tennem, így június elején Hantoson indultam Banzdi László, Kovács Attila és Bánhegi Gergely csapattársaimmal a method egyéni bajnokság középdöntőjén. A versenyről a Dinasztia csapat bővebb tudósítást készített, így ezt a versenyt nem részletezném bővebben. Az első forduló nagyon jól indult, 87 méterről sorba jöttek a kisebb pontyok kárászok, de az első órára elfogyott a hal a benti távon. Sajnos utána nem találtam a halakat, és végül 13000 gramm fogással a szektor 6 helyén végeztem. A második fordulóban a nagyhalas szektorba sorsolta, ahol a halak átlag súlya az 5 kg-ot közelítette. Sajnos az első 5 halam sorozatban lemaradt, amit folyamatos horog cserékkel sikerült kiküszöbölni. Aztán beindult a fogás, és 7 halat sikerült a partra emelni, melynek az összes súlya 33920 gramm volt. Utána még sajnos volt 2 elmenő halam, így a közel 34 kilós fogás a szektor 7. helyre volt jó. A 2 nap alapján végül az összetett 20 helyén zártam, amit a rendkívül erős mezőny ismeretében jó eredménynek értékelek.
IX. FREESTYLE METHOD FEEDER OB.
10. Elődöntő Hantosi Horgászcentrum
2024.06.08-09.