Ebben az évben a csapattársaimmal úgy döntöttünk, egy helyre nevezünk, és úgy próbáljuk meg a középdöntőbe jutást. A választás egy számunkra eddig ismeretlen, ám nagyon jó hírű, halban gazdag vízterületre esett, a Hantosi tóra. Előzetesen annyi információnk volt róla, hogy csak az egyik oldalon lehet horgászni, így nyilván a halak a túlpart előtt foghatók a legjobban. A tó szélessége 80-120m között változik, így a pontos távoli dobás elengedhetetlen a jó eredményhez. Sajnos ebben pont nem vagyok erős, de azt gondoltam sok gyakorlással meg tudom majd oldani. A verseny 2 napos, amit 2 edzésnap előz meg.
Több közös tavaszi gyakorló horgászat és 2-3 versenyen való részvétel alapján nem jöttünk rá semmi új dologra. A halakat nem kellett agyon etetni, és tulajdonképpen mindenki aqua pellet mixet használt végig. A megfejtés a pontos távoli horgászatban és a különböző távolságok jó váltogatásában rejlett. A tó eleje keskenyebb, kicsit sekélyebb, és kevésbé halas, itt partközelben is kellett horgászni. A hátsó részen azonban 80 méternél közelebb nem érdemes próbálkozni, ide a távdobó botokat kellett beélesíteni. Nagyon erős mezőny gyűlt össze végül, legalább 10 olyan névvel találkoztunk a nevezési listán, akik eséllyel indultak volna bárhol a továbbjutásért. A 30 főből viszont csak 5 küzdhet majd tovább…
Az első edzésen a hátsó részt teszteltem Bandzi Laci csapattársam szomszédságában. Nagyon szépen tudtuk fogni a halakat végig, bár nekem érezhetően kevesebb kapásom volt. Ezt a dobásaim pontatlanságának tudtam be, ugyanis csak 90+ méterről jöttek a halak. Ezért aztán kipróbáltam itt is a partközeli horgászatot, és meglepetésemre 3 szép pontyot is tudtam fogni 1 óra alatt, ráadásul kukoricás etetésen. Ezért aztán ezt a lehetőséget is talonba tettem a hátsó részre.
A második napon kötelező edzés volt, és a tó elején foglaltam helyet. A nap első felében a 84 méterre lévő nádfalat vallattam, és előtte 12 méterrel is csináltam egy etetést. Nagyon gyengén adta a halat a hely, ezért délben elkezdtem etetni a part előtti részt is. Az utolsó órára érett be a kukoricás teríték, 3 szép pontyot is tudtam fogni, amivel megdupláztam a napi zsákmányolt súlyt. Így is csak 15 kg körül teljesítettem, ami a szektor második felére lett volna csak elég.
Az első versenynapon a 16-os helyet húztam, a középső szektor közepe. Itt a nádfal 85 méterre volt, sajnos azonban a rekkenő hőségben (32 fok) a halak nem voltak túl aktívak. Az első 2 kapásom ráadásul le is akadt, bár ezzel egész héten szenvedett mindenki. Délben mindössze 6 kg-nál tartottam, ezért nagyobb hangsúlyt kezdtem fektetni a partközeli horgászatra. Rendesen beetettem kukoricával, és néha ránéztem. Az első órában csak 1-2 kárász nézett be, majd sikerült végre egy mérős pontyot is akasztani. Ezzel még mindig a szektor végén voltam, de úgy döntöttem, hogy a végén csak kint horgászom. Sajnos későn tettem, bár a hajrá nagyon jól sikerült. 3 szép pontyot fogtam kint az utolsó 45 percben, plusz egy 2 kg körüli le is akadt. A végén 17 db halam lett, sajnos ebből csak 6 volt „méretes” ponty, és 21,1 kilóval szektor 6. lettem. Mindössze 80 deka kellett volna a 4. helyhez… Ezzel a továbbjutási esélyeim az 1%-ról a nullára csökkentek, így nem nagyon kellett rástresszelnem a második napra.
Vasárnap egy hajnali viharral indult, ami után eleinte felhős idő volt, majd a kezdésre már ismét 30 fok fölé ment a hőmérséklet. A halak azonban teljesen másképp viselkedtek a tó különböző részein. A nagyhalas szektorban csökkent az átlagsúly, a másik 2 szektorban nőtt. Nekem sikerült az A szektor belső szélére sorsolni, ami az egyik legjobb hely volt előző napon. Mellettem, már másik szektorban az egyik fő esélyes Tiszavári Gergő ült, aminek örültem, mert szerettem volna ellesni ezt-azt tőle. A peca aztán katasztrofálisra sikerült. Nem akarok nagy szavakat használni, de az utóbbi éveim egyik legnagyobb bénázását sikerült végrehajtani. Semmit sem csináltam jól, rossz döntéseket hoztam, és teljesen szétestem a végére. Az első 3 órában mindössze 5 db halat sikerült fognom, kb. 2,5 kg súlyban. A szomszédom ekkor járt 45 kg körül, de a szektoromban is 30 fölött jártak a jobbak. Még a láb alatti pecát is erőltettem, amin persze kapást sem sikerült elérni. 13 óra után volt egy „jobb” időszakom, amikor 5 mérős halat akasztottam meg egymás után 92 méteren, de csak 2 jött ki belőle. A vége 14,3 kg lett, tök utolsó lettem a szektorban.
Utólag nagyon sokat gondolkodtam, mi lehetett a probléma, és arra kellett rájönnöm, hogy nagyon kevés dolgot csináltam jól. Ott kezdődött, hogy az előző napról maradt pellettel horgásztam, ami ebben a melegben simán lehetett már rossz. Az elején jó távra klipszeltem a botokat, majd 2 szakadás után már másik távot horgásztam. Nem jól választottam meg a csalikat, az aromákat, és össze-vissza dobáltam. Úgy gondolom, sokat tanultam az esetből, de a versenyt követő 2 hétben nagyon frusztrált voltam, még a versenyzés abbahagyása is megfordult a fejemben. Aztán persze sikerült fejben helyre tenni a dolgokat, amiben nagyon sokat segítettek a csapattársaim: Bandzi Laci, Bánhegyi Gergő és Körmendi Jani. Ezúton is köszönöm nekik!
Végül egyikünknek sem jött össze a továbbjutás, bár Lacinak egyetlen halon múlt, ami még az első versenynapon lefordult a horgáról. Az ott együtt eltöltött napok azonban örök emlékek maradnak a társaság és nem utolsó sorban Körmendi Jani és családja vendégszeretete miatt.
Köszönöm a Dinasztia Horgászegyesület támogatását!
Kovács Attila
